Hogyan lőj magadnak munkát Németországban

Németországba (de szerintem ez máshol is igaz) IT-sként kikerülni nem egy rakétatudomány, ha élhetek ilyen képzavarral. Annyira nagy a hiány ott is az informatikusokból, hogy azonnal lecsapnak bárkire, aki elérhető és legalább kicsit tehetséges. Nyilvánvalóan a német nyelv ismerete, a releváns szakmai tapasztalat, esetleg eddigi kinti projektek (azaz referencia) mind-mind nagyon komoly további előnyt jelenthetnek, de akkor sem kell magunkba fordulva zokogni, ha ezekből egy-kettővel nem rendelkezünk.


A kívánt célt többféle úton is megközelíthetjük. Szerintem a legkönnyebben kinti munkát találni fejvadászcégeken keresztül lehet. Mások arra a módszerre esküsznek, hogy kiküldik minden bokorba az önéletrajzukat, aztán majdcsak beesik valami. Szerintem ez az IT-soknál nem a legjobb ötlet, mert - tapasztalatom szerint - lesz bőven érdeklődő visszajelzés és nagyon hamar átláthatatlan és megjegyezhetetlen lesz, hogy melyik céggel mire is jutottunk. Én személy szerint jobban szeretek egyszerre maximum 2-3 céggel tárgyalni. Persze, ha nagyon sürgős a dolog, vagy kevésbé piacképes szakmánk van, akkor ez utóbbi célravezetőbb lehet, ezt mindenki hamar érezni fogja, hogy számára melyik út az Igaz Út...


A Cirmi-módszer

Az én esetem annyiban szokatlan, hogy én gyakorlatilag sehova nem küldtem be a CV-met és mégis megtaláltak. Létezik egy xing.de nevű website, ez a LinkedIn-nek a germán utánérzése (a LinkedIn a világ legnagyobb üzleti közösségi oldala, kapcsolatépítésre, álláskeresésre használják elsősorban, aki IT-s, közgaszdász, pénzügyes, stb... pozíciót keres és még nem regisztrált tag LinkedIn-en, az eddig elrontott valamit). A németek úgy gondolták, hogy szeretnék a saját LinkedIn-jüket kialakítani, így gyakorlatilag ugyanolyan célokkal és funkcionalitással, kicsit eltérő kinézettel létrehozták a xing.de-t. Ismerősi tanácsok alapján én első körben itt hoztam létre egy profilt. Csupán alapvető adatokat adtam meg, fotót töltöttem fel, eddigi munkahelyeimet írtam be. Nem csatoltam a profilomhoz CV-t, sem azt nem írtam le, hogy állást keresek. Mivel hajnali kettőkor abszolváltam ezt a regisztrációt, úgy voltam vele, hogy majd másnap befejezem. Ehhez képest reggel nyolcig két nagy angol HR cégtől is érkezett levél, amiben érdeklődtek, hogy nem lenne-e kedvem Ausztriában vagy Németországban dolgozni. Na ez egy erős kezdés volt ahhoz képest, hogy se CV, se részletes leírás rólam és még arra sem utalt semmi, hogy állást keresnék.

Itt térnék ki egy - szerintem - fontos dologra. Ne kövessük el azt a hibát, hogy rossz/előnytelen fotót töltünk fel (vagy rosszabb esetben semmit nem töltünk fel). Egyrészt aprópénzért csinál rólunk egy profi fotós egy rendes képet, másrészt kis türelemmel és ügyességgel mindezt otthon is abszolválhatjuk (nem, nem a tükör előtti selfie-re gondolok, hacsak nem egy német plázában szeretnél eladó lenni). Vegyünk fel egy normális inget, (advanced user-ek esetleg megbolondíthatják egy zakóval és nyakkendővel), stílusunknak és a pályázott pozíciónak megfelelően. Lányoknak egy szép blúz-minimál smink kombó tökéletes választás. A ruházat lehetőleg legyen kontrasztos a háttérrel, azaz ha például otthon egy fehér fal előtt csináljuk, akkor sötét. Tanácsként még annyit, hogy aki profi fotóshoz megy, vagy a párja/szomszédja/kutyája/macskája hobbifotós és ügyes keze és szeme van, azt kérjük meg, hogy csináljon egy low-key képet rólunk, azok nagyon vagányak szoktak lenni. Ez a technológia konyhanyelven azt jelenti, hogy a háttér teljesen sötét, az arc egyik része normálisan van megvilágítva, a másik kicsit kevésbé világos (példa1, példa2 ). Laikusként nagyon egyszerűnek tűnhet egy ilyet összehozni, higgyük el, nem az J Több, rendesen beállított vaku, továbbá a fotográfia és a fények hatásának alapos ismerete szükséges hozzá.
És a legfontosabb: legyünk természetesek és mosolyogjunk a képen! A fotó árasszon kedvességet és derűt, ne legyen túl hivatalos, és ne legyen teljesen szemből vagy teljesen oldalról, elvégre is ez nem egy rabosítási fénykép. Persze a jókedvvel se essünk túlzásba, találjuk meg a középutat. A cél az, hogy szimpátiát ébresszünk a profilunkra tévedőben. Nyilván fel fognak hívni akkor is, ha a fotónk egy középiskolai osztályképből lett kiollózva, de úgy gondolom, hogy a mai álláspiacon minden elérhető plusz esélyre szükségünk van, így ne hagyjuk ki a fotó-ziccert. Ha eléggé univerzális fotót csináltunk (a low-key nem az igazi ilyen szempontból, az kicsit művészi), akkor azt utána már sok helyen használhatjuk: CV-re, céges belépőkártyára, igazolványokhoz, levelezésnél és skype-nál profilképként.  Utóbbi azért kell, mert hülyén néz ki, ha a videokonferencia interjún a másik oldalon egy plazmatévé méretű kijelzőn megjelenünk mondjuk egy életvidám béka képében. Biztos szerzünk az interjúztatóknak néhány vidám percet, de az már nem biztos, hogy ez az előnyünkre válik J
Eléggé túlragoztam ezt a témát, de nem tudok mit tenni, a fotózás közel áll a szívemhez (ez itt az (ön)reklám helye). Legyen egy előnyös fotónk, elvégre ismeretlenül mi magunk is képek alapján ítélünk, nem igaz?


A Rómába vezető út

Komoly fotós kilengésünk előtt ott tartottam, hogy megkerestek fejvadász-cégektől. Münchenben élő barátainknak hála, szereztem egy német SIM-kártyát. Ezt azért tartottam fontosnak, mert sokan említették már korábban, hogy addig nem vesznek a német fejvadászok és egyéb cégek emberszámba, amíg német címed, de minimum telefonszámod nincs. Így hát érdemes lehet egy feltöltős német telefont kukázni valahonnan. Vagy külföldi ismerősökön keresztül, de ha kicsit túrja az ember a netet, Pesten sem lehetetlen ilyet találni, vannak erre szakosodott cégek. Az én esetemben nem lett volna feltétlen szükség a német számra, a HR cégek ragaszkodtak volna hozzá, hogy már aznap felhívjanak a magyar telefonomon, de én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy várjanak egy napot, amíg megérkezik a német kártyám, mert az adatbázisaikba már azzal szeretnék bekerülni. Ezt nagy nehezen elfogadták és kivárták az egy napot.

Másnap rövid egyeztetés és gondolkodás után az egyikükkel le is szerződtem. Ez nekem természetesen semmibe sem került, minden jutalékot az engem majd alkalmazó cégtől kasszíroznak be. Az angol fejvadászcéget Nigel Frank International-nek hívják, a DACH (német-osztrák-svájci) régióra és Microsoft-technológiákban jártas szakemberekre specializálódtak. Newcastle-ben van a székhelyük, tehát a munkatársaik sem Németországban ülnek, hanem az Egyesült Királyságban. Csak szuperlatívuszokban tudok róluk beszélni, abszolút vérprofik, nagyon tevékenyek, minden követ megmozgatnak, hogy állást találjanak a delikvensnek. Folyamatosan tartják telefonon a kapcsolatot, onnantól, hogy leszerződtünk, odáig, hogy alá lett írva a munkaszerződésem, naponta felhívott a hölgy, aki intézte a dolgaimat, hogy miben tud segíteni, van-e bármi kérdésem és hasonlók. A másik oldalt (a cégeket, ahova pályázik az illető) is megállás nélkül zaklatja, hívja, bombázza levelekkel. De a szerződés aláírása óta is néhány naponta szokott hívni, hogy mi újság és szükségem van-e bármire. Kaptam tanácsot lakásügyben (következő poszt), hogy hol érdemes majd vásárolnom, de arra az esetre is, hogy ha egyedül érzem majd eleinte magam (amíg Kormi nem költözik ki), hova érdemes mennem (hmm... ahogy ezt visszaolvastam, olyan, mintha bordélyházra gondolnék, pedig nem, hanem van valami közösségi oldal, ahol például különböző sportok kedvelői összeverődnek és közös programokat szerveznek).

Ismerve a magyar informatikai fejvadászcégeknél uralkodó általános fejetlenséget és inkompetenciát, voltak fenntartásaim előtte, de csak pislogtam, hogy mennyire hatékonyak voltak. Nem tudom, hogy más külföldi HR cégek milyenek, de őket a legnagyobb örömmel ajánlom bárkinek, aki a DACH régióban keres Microsoft-technológiákkal kapcsolatos állást.


Az interjúk

Az első beszélgetésünk utáni napon már pályázható állásokat kaptam, amik közül a Nigel Frank-es hölggyel kiválasztottuk, hogy melyek érdekelnének. Két napra rá az egyik cégől (ami később a befutó lett) máris pozitív visszajelzés érkezett (azaz érdekeltem őket a CV-m és a HR-es hölgy által alkotott kép alapján), így leszervezésre került két videokonferencia-interjú a Boston Consulting Group-pal, ami egy piacvezető stratégiai tanácsadó cég. A két interjúra egyazon napon, egymás után került sor, az első az IT menedzserrel volt (projektmunkák, elképzelések, miért költöznénk ki, mik az előnyeim-hátrányaim, stb...), a másik egy szakmai (SharePoint) interjú volt egy amerikai mérnökkel. Mindkét interjú angolul zajlott és nagyjából egy órán át tartottak. Az interjúkon nem akarták bebizonyítani, hogy mennyi mindent nem tudok, végig arra voltak kíváncsiak, hogy mikor-mit-miért-hogyan csináltam. Volt néhány bevezető szakmai kérdés, de semmi szívatás. Ha valamit nem tudtam, akkor mondtam, hogy ezzel még nem dolgoztam, így nem tudom a választ. Ezt (mármint, hogy elismerem, ha nem tudok valamit és nem nyögdösök be marhaságokat) elfogadták - és szemmel láthatóan - tisztelték.

Ezt megint szeretném hangsúlyozni, mint tanácsot interjúzóknak: Merjük határozottan megmondani, ha nem tudunk valamit. A legnagyobb zseniket is meg lehet fogni egy interjún, mert mindig lesz olyan kérdés, amire nem tudják a választ, nincs ebben semmi szégyelnivaló. Az asztal másik oldalán (jó esetben) arra kíváncsiak, hogy mit tudunk. Egy-két nemleges választól ráadásul még pozitívabban is jöhetünk ki az egészből, mert látszik majd, hogy el merjük ismerni, ha valamit nem tudunk és nem ijedünk meg ettől. Nyilván, ha minden második kérdésre ez a válaszunk, az nem jelent jót, de akkor sem lenne jobb, ha ezekre a kérdésekre össze-vissza magyaráznánk. Ekkor ismerjük el, hogy vagy a szint magas, vagy nem készültünk fel rendesen és tanuljunk ebből.

A két interjú másnapján már hívott a BCG személyzeti főnöke, hogy a kollégák pozítiv visszajelzései alapján szeretnének személyesen is megismerni, így ha gondolom, akkor az ő költségükön repüljek ki és töltsek el velük egy napot. Ezt a napot a következő hétre szerveztük, így volt egy kis időm szakmailag még felkészülni. Hosszú nap volt, az egyszer biztos. Fél 11-re mentem, a leendő főnökömmel kezdtünk (ezt nem is interjúnak éreztem igazából, hanem csak egy beszélgetésnek), majd jött egy közös ebéd a csapattal. Rendesek és barátságosak voltak. Délután három szakmai interjú várt még rám, nagyjából fele-fele arányban németül és angolul (az angol a munkanyelv, németül csak a kintiek miatti kényelmi szempontból beszéltünk, nem jelentett volna semmilyen hátrányt számomra, ha nem beszélek németül). Fél hatkor jöttem el, hát, elfáradtam rendesen... De megérte, mert másnap már hívtak, hogy szeretnének ajánlatot adni. Nagyon egyezkedni sem kellett, körülbelül azt ajánlották, amit kértem, így köszöntem szépen és elfogadtam. A xing.de-s regisztrációtól az aláírásig pontosan harminc nap telt el.


Konklúzió

IT-sként szerencsénk van, kapkodni fognak utánunk a külföldi cégek, mert erőteljes hiány van a saját piacukon. Használjuk ezt ki, tegyünk meg mindent, amit csak lehet, legyünk céltudatosak, határozottak, felkészültek. Szerezzünk be német telefonszámot és kopogtassunk bátran külföldi HR cégeknél. Tudják mit csinálnak, ismerik a kinti lehetőségeket, elvárásokat, fizetéseket. Kiterjedt kapcsolati hálójuk van, tudják majd, hogy nagy valószínűséggel mely pozíciókra van esélyünk és melyekre nem, továbbá az ügyintézéssel is rengeteg terhet levesznek a vállunkról. Egyszerre ne tartsunk túl sok vasat a tűzben, mert nem fogjuk tudni követni az eseményeket. Ha nem sürgős a munkavállalás, akkor várjuk ki, amíg olyan lehetőséget kapunk, ami minden tekintetben megfelel nekünk, ha egy ajánlatunk lett, akkor valószínűleg lesz több is. Dióhéjban ennyi a tapasztalatom, de hangsúlyozom, a leírtak leginkább természetesen az informatikusi pályán mozgókra érvényesek.